-
Házikós adventi ‘koszorú’
Az ősszel tett látogatás Cesky Krumlovban annyira belopta magát a szívembe, hogy azóta is a girbe-gurba utcákat járom, persze csak gondolatban…Azok a csoda házak, a kis részletek adták az inspirációt az idei adventi ‘koszorúnkhoz’. Gyümölcsleves és tejesdobozokat is már használtunk korábban, tárolót, madáretetőt készítettünk ezekből. Most pedig az alapja lett az adventi díszünknek. 1.Hántsuk le határozott mozdulattal a doboz külső vékony, fényes rétegét. 2.Díszítsük kedvünk szerint alkoholos filctollal. 3.Ültessünk bele növényeket. A gyertyákat pedig szúrjuk a közepébe. A dobozok vízhatlanok, nem fogak átázni. A növényeket a kertből szedtem és oda is kerülnek majd vissza. Az alapja egy régi, nagy vágódeszka, ami Dédié volt. A gyertyákra számokat kötöztem és már gyújthattuk…
-
Adventi ajtódísz
A tavalyihoz hasonló stílusú díszt készítettem az idén. A kertből szedtem levendulát, rozmaringot és egy kis thuja ágat, így illatos is lett a díszünk. A kosár régi darab, talán egy lomtalanításon szedtem össze. A csipkék pedig Dédi varrós fiókjából kerültek elő. A növényeket csokorba kötöttem. Átfűztem a kosár tetején, a házikó zsinórjával együtt, így lett felfelé egy akasztója. Nagy masnit kötöttem rá és már kötöztem is az ajtóra. Korábbi adventi ötleteket ITT találsz! Jó adventi készülődést kívánok mindenkinek! Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Az insatgaramon is megtalálsz: https://www.instagram.com/retikul_es_ami_belefer/ A fb.-on pedig itt : https://www.facebook.com/REtikul/ Kriszti
-
Adventi tea
Minden évben valami régi tárgyba készítjük el az adventi ‘koszorúnkat’. Az idén a nagymamám teáskannájára esett a választásom. Több helyen már törött, teázni már rég nem tudunk belőle, díszként használom a konyhában. Most pedig egy kis időre az asztal középre kerül, adventi ‘koszorúként’. A növény a kertből való, csak a gyertyákat vettem hozzá. A számokat tűfilccel rajzoltam és a gyertyák tövéhez illesztettem, mini spárga masni került rá. A hozzátartozó két bögrét, pedig egyszerű asztaldísznek neveztem ki, néhány thuja ággal, gyertyával. Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Az insatgaramon is megtalálsz: https://www.instagram.com/retikul_es_ami_belefer/ A fb.-on pedig itt : https://www.facebook.com/REtikul/
-
Adventi ‘koszorú’ zsírosbödönben
Tisztán emlékszem,amikor a mama kiküldött a kamrába, a kis piros zománcos lábassal a kezemben, hogy a zsírosbödönből kaparjak néhány kanál zsírt a lábasba, a sütni való alá. Most is…mint tőlem már megszoktátok… valami régi tárgyat használtam,az adventi koszorúnkhoz. Az idén zsírosbödönre esett a választásom. Egy zöld futónövény(benti) és néhány pozsgás a kertből ill. a négy gyertya kellett hozzá.Beleültettem a növényeket a bödönbe, a gyertyákat pedig beleállítottam…és már kész is! Tarts velem az instagramon is: https://www.instagram.com/retikul_es_ami_belefer/ A facebookon pedig itt találtok: https://www.facebook.com/REtikul/ Köszönöm,hogy benéztél hozzám! Kriszti
-
Bögrés advent
Mind a négy zománcos bögre a nagyszüleimtől maradt rám. Eddig is nap, mint nap használtuk…mivel helyenként rozsdás, inni már nem tudunk belőle, a lányok ceruzáit,filctollait tartjuk benne… Minden advent előtt körbenézek, vajon mi alakul át adventi koszorúvá, ami nálunk egy ideje már nem is koszorú formájú…tehát bármi lehet. Az idén sem akartam felesleges díszeket vásárolni,csupán a gyertyát vettem,azt is valamikor nyár közepén,mert akciós volt és úgyis kell..azt egész évben használunk. A négy bögrére esett a választásom. Nekem már így is tetszett: Földet tettem bele és a kertből néhány pozsgást kiválasztottam, beleültettem. Az ünnepek elmúltával pedig visszakerülnek kintre. A bögrékre számokat stencileztem. Körülbelül 40 perc alatt végeztem. Ím az eredmény: Holnap…
-
Házikós advent
A tél nekem a bekuckózást, az otthon melegét jelenti és a házikó forma tökéletesen jelképezi mindezt. Így télen még több házikó előkerül vagy épp újakat készítünk. Egy ajtókeretet egyedi méretre és formára kellett szabni nálunk, így lécekből hozták össze a család férfi tagjai. A leeső hulladékot sajnáltam volna kidobni. Rögtön láttam, ezekből házak lesznek! Kis kampós csavar került a tetejükbe, ennél fogva fel lehet lógatni. Átfestettem falfestékkel és akrillal a fadarabokat és a tetőket az aljakhoz ragasztottam ragasztópisztollyal, waxoltam a végén. Az ajtódíszre is ezt tettem. A többit pedig egy uszadék ágra lógattam, thujával díszítve az öreg komód fölé került. Köszönöm,hogy benéztél hozzám! Az instagramon is ott vagyok: https://www.instagram.com/retikul_es_ami_belefer/ A…
-
Adventi kuglóf
Ne receptet várjatok most tőlem. Bár sütni is szoktam, igen kuglófot is…de ezt most nem kell a sütőbe tenni. Az idei adventi ‘koszorúnk’ került egy régi kuglófformába.Még a nagymamám spájzából menekítettem. Ezen bizony nincs effekt, meg mű rozsda sem…az idő vasfoga rágta meg. A tavalyihoz hasonlóan pozsgásokkal ültettem be. Valahogy nem tudtam mással elképzelni,nagyon szeretem ezeket a kis hálás növényeket, jó rájuk nézni nyáron és így télen is. Szükséges dolgok: kuglófforma gyertyák pozsgások. Kaviccsal és homokkal kevert földbe ültettem a pozsgásokat, de előtte belehelyeztem a gyertyákat. A pozsgásokat a kertből szedtem össze, két kicsi újat vettem az ikea-ban. Ím… Kívánom Nektek, hogy az adventi időszak ne a rohanásról, az…
-
Adventi díszek
Nálunk általános,hogy a karácsony közeledtével valamelyik vagy mindkét gyerek vagy felnőtt,különféle verziókban kidől a sorból,persze olyan is volt már,hogy mindenki egyszerre. Így nagyjából örülünk,annak,hogy meg vagyunk és nincs nagy baja senkinek ill.ha megadatik végre az egészség az már maga az ünnep ilyenkortájt 🙂 … Ezért, aztán az óriási előkészületek,fene nagy dekorációk kimaradnak…éppen csak jelképesen… meg egyébként is az tetszik 🙂 ! Szóval…néhány egyszerű koszorú,amit készítettünk… A komódra,az ünnepi asztalra vagy épp az ajtóra. 1.Makkos Még az ősszel gyűjtöttük,kiválogattuk,azokat,melyekbe feltehetőleg nem mászott semmi,befestettük fehérre,a kalapokat rá…egy karton körre ragasztottuk…közepébe a nagyi sütiformája,bele pedig gyertya. 2.Levendulás(más egyéb zöld ággal is lehet) Körbetekerintettük a levendula szárakat,közepébe szintén nagy sütiforma,gyertyával. 3.Vas darabos A tengerparton…
-
Gyors házikós keksz
Igazából ez a nagymamás ‘púderes kifli’ vagy diós kifli új formában. Pikk-pakk meg van ,nem sok összetevő kell hozzá. Én kapásból dupla adagot készítek. Hozzávalók: -24dkg liszt -18dkg margarin -3dkg porcukor -10dkg darált dió -csipet só – 2 csomag vaníliás cukor és kb.4ek.porcukor keveréke . Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk.(A margarint felolvasztva tegyük bele).Ujjnyi vastag kifliket formázunk, vagy hűtjük kb.egy órát(kiraktam a fagyra) kisodorjuk,majd házikókat vágunk ki belőle és így szaggathatóvá is válik.Így is könnyen törik,óvatosan bánjunk vele! 200fokon,légkeveréssel aranybarnára sütjük. Vaníliás porcukros keverékbe forgatjuk vagy megszórjuk azzal. Dunsztos üvegbe téve,akár ajándék is lehet! Köszönöm,hogy benéztél hozzám! A fb.on is megtalálsz: https://www.facebook.com/REtikul/
-
Díszek a spájzból
A nagymamám spájzában találtam,ezeket a sütiformákat,nem túl szép állapotban(megette a rozsda kicsit)…ezért egyértelművé vált,hogy sütit már nem sütök bennük. Valahogy rögtön tudtam,hogy karácsonyfa díszt készítek ezekből,pedig nyáron,a legnagyobb kánikulában találtam meg. Kapott egy réteg krém színű akrilfestéket,rá pedig fekete és fehér krétafilccel rajzoltam. Lyukat ütöttem rajtuk,kis zsinór és már kész is egy garnitúra újabb dísz. Fenyőn majd csak szombaton tesztelem. Köszönöm,hogy benéztél hozzám! A fb.on is megtalàlsz: https://www.facebook.com/REtikul/














